Szociopoly

interaktív színházi társasjáték                      

2019. március 30., 19.00

A Szociopoly egy észak-magyarországi kistelepülésen játszódik. Szereplői a településen élő emberek: a falu elitje (a polgármester, a vállalkozó és az orvos), az ott működő intézmények dolgozói (a rendőr, a tanítónő, a védőnő, a boltos és a kocsmáros) és a faluban élő (többségében szegény) emberek, akik közül néhányat színészek alakítanak, de a falu lakóinak többségét a nézők személyesítik meg. A darabban négy hetet játszunk végig, ami alatt a résztvevőknek meg kell élniük a játék adta keretek között. Hogy éppen milyen szituációba kerül a néző, azt mindig a szerencse dönti el.

Játsszák: Hay Anna, Jaskó Bálint, Herczeg Tamás;

Az előadás játékvezetője: Bass László

Alkotók:

Társasjáték és szakmai konzultáció: Bass László, Fodor Kata, Szöveg: Fábián Gábor, Dramaturg: Róbert Júlia, Látvány: Veronika Keresztesová, Bujtás Móni, Asszisztens: Vándor Veronika, Rendező: Fábián Gábor

Az előadás hossza: 150 perc

A Mentőcsónak Egység és a „GYERE” Gyerekesély Egyesület közös produkciója.

Szülői értekezlet

2019. március 31., 19.00

2019. április 1., 19.00

Írta: Szabó Borbála
Játsszák: Dióssi Gábor, Nényei Pál, Stefanovics Angéla, Szabó Borbála, Urbanovits Krisztina, Végh Zsolt
Rendezte: Végh Zsolt

A harmadik bé osztály új tanítónőt kapott. A fiatal, alternatív pedagógiai elveket valló Palóc Ildikó végtelenül hisz az elfogadásban, a demokráciában, ellenzi a frontális oktatást és a tekintélyelvű pedagógiát. Sajnos azonban nem minden szülő nyitott az új értékekre, egyesek akadékoskodnak, ironizálnak. Ildikót elkeseríti ez a hozzáállás, úgyhogy kénytelen keményebb eszközökhöz nyúlni. Hamarosan elszabadul a pokol. És egy idő után már mi sem tudjuk, felnőttek vagyunk-e vagy gyerekek…

Vajon miért fog el bennünket a rettegés, ha felnőtt fejjel megint be kell ülnünk az iskolapadba?

Lehetséges-e a valódi reform ott, ahol a fejekben nem változott meg semmi?

Hol van a határ diktatúra és szervezett iskolarendszer között?

Hol van a határ felnőtt és gyerek között?”

Az előadás hossza: kb. 60 perc

Bálsój szerelem a Málenkij robot idején

A Faktor Terminál előadása

2019. április 6., 19.00

2019. április 7., 19.00

A II. világháború után a szovjet hadsereg bosszúhadjárata során mintegy 600.000 magyart szállítottak el a Gulágra. A dokumentarista elemek felhasználásával készült előadásban egy málenkij robotra elhurcolt férfi, Váradi Miklós és otthon maradt felesége, Pogány Irén levelezésén keresztül ismerhetjük meg személyes történetüket. Leveleiken átüt a szenvedély, a féltés, a vágy, a magány, az egymás elvesztésétől és az újbóli találkozástól való félelem. Szubjektív beszámolóikon keresztül betekintést nyerünk a munkatáborok és a romjain újjáépülő, majd egy újabb diktatúrába rohanó ország mindennapjaiba.

„…függök ezen a zord élet-párkányon”

Bogdán Zsolt Ady-estje

2019. április 13., 19.00
2019. április 14., 19.00

A Szatmárnémeti Harag György Társulat és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös előadása.

Szereplők: Bogdán Zsolt
Szerkesztő: Szugyiczky István

„Adynak elég bármelyik publicisztikáját kinyitni és máris a mában érzi magát az ember. Elég nagy vészharang volt a magyar irodalomban Ady Endre, aki azért aktuális ma is, mert az igazat mondja. A világ alapjában véve semmit nem változott azóta.” – így ajánlja az estet Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja.

1winterreise fotó film

SCHUBERT – MUNDRUCZÓ: WINTERREISE                                                

2019. április  29., 19:00

film – színház – koncert

Franz Schubert: Téli utazás

Szemenyei János – ének

Mocsári Károly – zongora

Rendező: Mundruczó Kornél

Díszlet- és jelmeztervező: Ágh Márton

Technika: Éltető András

Rendezőasszisztens: Fehér Anna

A PROTON Színház előadása

Együttműködő partner: Óbudai Danubia Zenekar, Vlaamse Opera Antwerpen

„A Téli utazás számomra – vallja az előadás rendezője, Mundruczó Kornél – az úton levés apoteózisa. Örökké úton lenni. Várakozni, nem tudni mire. Mint a Purgatóriumban. Számomra az emigránsok Purgatóriuma olyan, mint egy mindenkori menekülttábor. Mindenki odakerülhet, de senki nem tudja, mi alapján ítélkeznek felőle. Schubert traumatikus motívumai különleges lehetőséget biztosítottak a számomra, hogy az ember örök idegenségéről gondolkodhassak. És hogy feltegyem a kérdést: Vajon a művészet oltalmat adhat-e, amikor létezésünk alapvető feltételei kérdőjeleződnek meg?”

Beszámolók

Fischer Iván Alapítvány 2015. évi beszámoló