fotó: Reisz Gábor

REISZ GÁBOR: NEM BESZÉLVE ARRÓL, HOGY…

Reisz Gábor / KV Társulat / Proton Színház

2024. március 27., 19:00 – bemutató előadás

JÁTSSZÁK: Kenéz Ágoston / Szabó Domokos / Száger Zsuzsanna / Urbanovits Krisztina / Walters Lili

ÍRTA ÉS RENDEZTE: Reisz Gábor

RENDEZŐASSZISZTENS: Tüű Zsófia

CO-PRODUCER Büki Dóra

MŰSZAKI VEZETŐ Éltető András

TECHNIKUS Rigó Zoltán

KOPRODUCEREK FILC – Fischer Iván Lakásszínháza

Amikor a valóság fikcióvá válik. Nem beszélve arról, hogy… ez fordítva is megtörténhet! Mégis hol vannak a határok? És mi hol vagyunk? Az alkotás folyamata, egy csoportos kreatív foglalkozás, amiben mindenki benne van és amiben most te is részt vehetsz. Úton vagyunk. Mindannyian. Sokszor egyedül, magányosan, segítség nélkül. Pedig együtt is lehet. És hirtelen lehetővé válik a lehetetlen. A KV Társulat és a Proton Színház? Vajon mit csinálnak? Veled együtt létrehoznak egy estét. Bemutató. LIVE. Together we are strong.

Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában 1.0

2024. április 5., 19.00

Előadja: Hajduk Károly

Szerkesztő-rendező: Seres Tamás

Fordító és irodalmi konzulens: Jancsó Júlia

„Különleges estében lesz részük, és nem akármilyen kalandban. A világ legkevésbé színházszerű drámáját követhetik figyelemmel, amelyhez az író munkája „csupán” az alapot adta. Ahhoz, hogy ez est létrejöhessen kellett az avatott szerkesztő és a lehetőséget kidolgozó rendező, illetve a nem hétköznapi színészi teljesítmény. Marcel Proust nem színművet írt, hanem végtelen áramlású regényfolyamot. Ez a mostani előadás egyeseknek az első megmerítkezés az áramlásban, másoknak megnyugtatóan ismerős, otthonos fürdő.

Olyan világban merülhetünk el, amelyet mind ismerünk, csak sosem láttunk ennyire mélyrehatóan, minden rezzenésre figyelmesen. Egy családba vezetnek be, lehetne a miénk is, ha a miénket is ennyire fontosnak látnánk, minden gyarlóságával együtt ennyire a sajátunknak.

Később egy szerelem történetét ismerjük meg egy kívülálló szemével, de teljes együttérzéssel és beleéléssel. A történet több mint százéves, de nem öregedett semmit. Pedig az Idő múlik, Proust egy évszázada halott, de ez az egyedülálló regényciklus él és nyomot hagy sok-sok olvasón, akik rá tudtak hangolódni. Ha helyes húrokat pendítettünk meg, talán Önökben is sokáig visszacseng majd.”

Rendezőasszisztens: Seres Flóra

A színpadi szöveg Marcel Proust: “Az eltűnt idő nyomában I. Swannék oldala” című regényéből készült, amely Jancsó Júlia fordításban jelent meg az Atlantisz Könyvkiadónál.

Az előadás támogatója az Emberi Erőforrások MInisztériuma.

6

Helyes dolgok

Méhes Károly fotókiállítását Barnás Ferenc író nyitotta meg  2023. október 20-án. Az alábbiakban közöljük a megnyitó szövegét:

KÉPOLVASÁSI GYAKORLATOK

Hölgyeim és uraim, tisztelt jelenlévők!

Nekem jutott az a kitüntető szerep, hogy e különleges atmoszférájú helyen, a Fischer Iván Lakásszínháza bensőségességet árasztó terében beszéljek Méhes Károly különös képeiről.

Méhes kíváncsi szemmel figyeli a körülötte lévő világot. Akkor is, amikor a számára ismerős budapesti és pécsi utcákat járja, és akkor is, amikor az úgynevezett magyar vidéket, legyen az egy mező közepén álló elhagyott kápolna Tolna megyében, vagy egy tolószékben ülő idős asszony az Ormánságban. És persze akkor is kíváncsian van jelen, amikor felfigyel egy norvég kisfiúra az Északi-tenger partján, aki fehéren világít a víz sötétjével szemben. Méhes képalkotói-képszerkesztői munkájának köszönhetően jövünk rá arra, hogy egy magyar fotográfusnak is lehet mondanivalója az északi fényről. De nemcsak az északiról, hanem a közép-európairól is, amit A fény útjai, vagy az Én vagyok a kapu című képein ellenőrizhetünk, hisz az előbbi felvétel Grazban, az utóbbi Pannonhalmán készült.

Méhes úgy jár-kel a világban, mintha mindenütt otthon volna benne. Így Indiában, Azerbajdzsánban, Norvégiában, Ausztriában, Erdélyben, Spanyolországban, Izraelben, Szlovákiában és persze Magyarországon. De otthon van a dolgok szokatlanságának világában is. Aki a jelenségekben és történésekben észreveszi a szokványostól eltérőt, az friss szellemmel tekint a világra, a világban a mindig változó valóságra, amely oly sokszor mutat fricskát nekünk. Méhes ezért határozhatott úgy, hogy most ő mutat fricskát e valóságnak.

Méhes figyelme éberséggel, szellemi jelenléttel, egyfajta állandó készenléti állapottal párosul, de egy jó fotóstól ez el is várható. Egyik kedvenc időtöltése a nézelődés lehet. Ha nem így volna, akkor nem tudná lefotózni a hétköznapok azon különleges helyzeteit, amelyeket többnyire azok az emberek látnak meg, akiknél a fenti attitűdök, beállítódások már-már automatikussá váltak.

A kiállítás címének első szavát, a „helyes”-t, nem korrekt, de nem is csinos (l. lány) értelemben fordítom le a magam számára, hanem „hely”-es értelemben (l. az angol „place/space”, a német „Platz/Raum”, illetve a francia „l’espace” megfelelőit). Minden, ami történik velünk, egy meghatározott helyen/térben megy végbe. Milyen jó, hogy ezúttal nem az eltűnt/elmúlt idő megörökítésének kérdésén van a hangsúly, hanem a helyen, a téren, amelyben élünk, amelyben a dolgok lejátszódnak — velünk, értünk és sokszor ellenünk.

Méhes az itt kiállított képein helyeket, a helyekben helyzeteket, a helyzetekben embereket, épületeket, tájakat hoz közelebb hozzánk. Állunk e képek előtt, és utazunk. Itt vagyunk a spanyol bisztróban, melynek látványa, gyanítom, egyedül Méhes intencióinak következtében válik költőivé. Pillanatokon belül bekerülünk a felidézett világ melankólia-folyamába, pedig csak egy italmérést látunk a megszokott dizájnnal (italok, üvegek, poharak stb.), benne egy munkáját végző kiszolgálót, valamint egy gondolkodó-tűnődő vendéget, aki vélhetőleg már pityókás, és aki mielőtt megrendelné a következő italát, gondolataiba mélyedve mereng, oly önazonosan, mint előtte talán még soha. Ha kicsit is fogékonyak vagyunk az atmoszferikus hangulatokra, szinte rögtön e csendélet foglyaivá válunk. Hát nem erre valók a képek? Lehet, és kell is velük a világot magyarázni, a világ lényegének megmagyarázhatatlanságát illusztrálni, sőt, sok minden mást is lehet velük tenni, de mialatt azon gondolkodunk, hogy mi minden egyébre valók még a képek, egyszerre csak ráeszmélünk, hogy az életben olykor épp az ilyen jellegű képek nyújtanak számunkra vigaszt.

Ha alaposabban megfigyeljük e fotókat, látni fogjuk, hogy Méhes nem egyszerűen lefényképez egy-egy jelenetet, hanem képet csinál. A képcsinálás alkotás, amely választások sorozatából, illetve szerkesztésből áll. Méhes lát és láttat. Ez utóbbi azt jelenti, hogy konstruálja a vizuálisan adottat. Ebben az alkotói folyamatban viszont nem tagadja meg költő énjét. Észreveszi, mi a szép. Ez a szépség összetett érzéseket ébreszt fel bennünk, elég, ha a jeruzsálemi siratófal felé igyekvő férfi magányos alakjára gondolunk, aki, ki tudja, mi mindent cipel magában ezen a bizonyos szombaton. Egyetlen felvétel, és egy teljes világ bomlik ki belőle.

Méhes olykor nyilván lesipuskásként dolgozik, mint ahogy ezt saját bevallása szerint egy dán múzeum kantinjában tette, amikor egy idős házaspárt ebédelés közben lencsevégre kapott. Milyen beszédes ennek a két idős embernek a csendje. A fotós úgy döntött, hogy a férfi arcát, tekintetét örökíti meg, ami nyilván a felvevői pozíció kötöttségéből, behatároltságából is következett. Csakhogy nem mindegy, hogy behatároltságainkból mit teremtünk, szorultságunkból hogyan hozunk létre egy ilyen erős képet. Méhes „csak” annyit tett, hogy elkapta azt a pillanatot, amelyben a tekintet és a test titkos egyensúlyi állapota egy autentikus emberi lényben megmutatkozott.

Mondhatnánk, hogy szerencséje volt, mert épp akkor látta az egészet, amikor a férfi „úgy” nézett, ahogy kellett. Akinek sokszor van szerencséje, annak esetében nem szerencséről, hanem sokkal inkább figyelemről, felkészültségről kell beszélni. Legtöbbször pedig alázatról, ahogy a Járdányi erő című kettős kép drámai portréi esetében.

Méhes megtanult figyelni. Ezt persze ő nem állítaná magáról, annál jóval szerényebb. Azt hiszem, azért fotózik, hogy jobban lásson. Így mi is jól járunk, mert tanulási folyamata közvetett részvevőiként olyan nagyszerű képekkel leszünk gazdagabbak, mint amilyeneket ezen a kiállításon is láthatunk.

Köszönöm a figyelmüket.

Barnás Ferenc

 

(Elhangzott Méhes Károly Helyes dolgok című fotókiállításának megnyitóján a Fischer Iván Lakásszínházában 2023. október 20-án.)

 

Beszámolók

Fischer Iván Alapítvány 2015. évi beszámoló